Napjainkban a biztosítás nem legjobb hívószó, a legtöbben csupán egyfajta szükséges rosszként gondolnak rá. Kivéve azok, akiknek a biztosítójuk már segítségükre volt a bajban és megtérítette a kárukat, (vagy az általuk okozott kár összegét). Ennél rosszabb csak az lehet, ha nem rendelkeztünk biztosítással és nem volt aki fizessen helyettünk. Ez a súlyos hiba akár az életünket is tönkre teheti.
Célunk, hogy szemléletváltást tudjunk elérni az emberek gondolkozásában és a biztosítás egy alapvető, magától értetődő pénzügyi termék legyen a háztartások, valamint a vállalkozások számára egyaránt.
Egyszerűen és érthetően magyarázzuk el, mikor, milyen biztosításokkal érdemes rendelkezni. Azok működését, költségszerkezetét, előnyeit is részletesen bemutatjuk. Mindennek köszönhetően garantáltan biztos lehet döntésének a helyességében.
Kérje szakértő tanácsadásunkat, előzze meg a bajt! Soha nem tudhatja, mikor következik be egy nem várt káresemény, de ha felelősen gondolkozik, akkor felkészülhet rá.
Felkészülök a váratlan helyzetekre, nem akarok kiszolgáltatott helyzetbe kerülni.
Cégcsoportunk a mérnöki tevékenységeken túlmenően a kisebb kivitelezési munkálatoktól a generálkivitelezésig bezárólag rendelkezésre áll, mind magánszemélyek (lakás felújítás, családi ház építése), mind vállalkozások (iroda felújítás, telephely – raktár építése, társasházak generálkivitelezése), mind közintézmények számára.
Törekvésünk, hogy az ügyfelek, valamint az építőipar szereplői a határidőben elkészülő, kifogástalan minőségű munkáinkról és megbízhatóságunkról ismerjen bennünket.
Profilunk szerteágazó, filozófiánk szerint minden beruházás megérdemli az alapos előkészítést. Kiemelten igaz ez a tervezési szakaszra, hisz a kellő részletességgel végzett tervezői munkába való befektetés többszörösen térül meg mind az épület megvalósításnál, mind az üzemeltetés évtizedei alatt.
Írja meg nekünk elképzelését és kérje ajánlatunkat!
A FAVIS cégcsoport életében jelentős mérföldkőnek számít a saját beruházások eredményeképpen létrejövő lakó- és üzleti célú ingatlanok piacra vitele.
Egy-egy ingatlanberuházást vagy fejlesztést mindig alapos szakmai előkészület előz meg, annak érdekében, hogy a piaci igényekkel és elvárásokkal összhangban lévő projekteket valósítsunk meg.
Vásároljon minőségi alapanyagokból készült, minőségi munkával kivitelezett ingatlant!
Tovább a FAVIS Ingatlan Zrt. honlapjára
Az új otthon megtalálása időigényes, hosszú, fárasztó és kimerítő folyamat, amelybe viszonylag hamar elfárad az ember. Rosszabb esetben feladja a megfelelő otthon további keresését és olyan kompromisszumokat köt, amelyeket utólag nagyon bánni fog.
A FAVIS HOME Kft. mindettől kívánja megóvni mindazokat, akik új otthonukat keresik. Segítünk továbbá az adás-vételi szerződés lebonyolításában, a szükséges finanszírozás megszerzésében, a megfelelő lakásbiztosítás megkötésében, az esetleges felújításban, átalakításban, igény szerint a lakberendezésben és költözésben.
Hitel igénybevételéhez általában akkor folyamodunk, amikor az anyagi lehetőségeinket meghaladó, jelentős mértékű kiadást kell eszközölnünk. Az otthonunkkal kapcsolatos beruházások (vásárlás, építés, felújítás, bővítés, lakáscélú hitel kiváltása) tipikusan ilyen jellegű kiadások.
A hitel ugyanakkor nagy felelősség is, hiszen hosszútávú kötelezettséget vállalunk magunkra. Ma már a Magyar Nemzeti Bank szigorú előírásai szabályozzák az egyes esetekben felvehető hitelek mértékét, azonban az egyes pénzintézetek hitelkonstrukciói és eljárásrendjei között így is jelentős különbségek mutatkoznak.
A ház mindenkié és közben senkié? A ház állapota az elmúlt években nem fejlődött, sokkal inkább leromlott? Úgy gondolja a társasház körüli teendők lehetnének jobb kezekben is?
Amit tőlünk várhat: a szakmai feladatok, kötelezettségek időben történő elvégzését, a közös képviselő részéről – mint tulajdonost megillető – a ház ügyeiről való megfelelő minőségű tájékoztatás nyújtását.
Ezen felül a ház érdekében tulajdonosi szemléletet, a sok tulajdonos eltérő véleményének és akaratának közös nevezőre való hozását az emberközpontú hozzáállás és empátia révén. Annak érdekében, hogy az így meghozott döntések értelmében a ház ügyei előre haladhassanak, maga a ház megőrizze állapotát, lehetőség szerint épüljön, szépüljön.
Valódi közös képviseletért lépjen velünk kapcsolatba, ismerjen meg minket!
A vállalkozások számára kiemelten fontos, hogy a kiegyensúlyozott működésükhöz, továbbá a fejlődésükhöz szükséges forrásokkal rendelkezzenek.
Szakértelmünkön és kapcsolati tőkénken keresztül abban tudunk a legnagyobb segítségükre lenni a hazai vállalkozásoknak, hogy ezen finanszírozásokkal időben, kedvező feltételekkel rendelkezzenek. Legyen szó bármilyen típusú hitelről, lízingről vagy faktorálásról.
Kérjen díjmentes előminősítést és tájékoztatjuk a lehetőségeiről!
Vállalkozásomnak gyors, kedvező finanszírozásra van szüksége, gördülékeny ügyintézés mellett!